/Télálló egzóták
  • Zanthoxylum piperitum
    Lombhullató cserje, vagy kisebb fa, átlag 2x2 méter terjedelmű. Kína, Japán, Korea hegyeinek gyakori növénye. Magyar elnevezése szecsuáni származására utal. Átellenes állású, szárnyalt levelei mutatósak. A levélalapok tüskések. Egylaki növény, egyivarú virágokkal. Jelentéktelen, sárga virágai Május-Június hónapokban nyílnak. Ragyogó vörös és illatos bogyói őszre bíborszínűvé érnek. Termést már a 2-3 éves növény is hoz. Metszéssel alakítható. A termés illóolaja terpénekben és dipenténekben, a levélé pedig monoterpén származékokban és hat szénatomos telítetlen vegyületekben gazdag. A szecsuáni borsnak botanikailag semmi köze a fekete, vagy a fehér borshoz. Alkalmazási is eltér a megszokottól, hiszen itt nem a fekete mag kerül elfogyasztásra, hanem az először rózsaszínű, majd száradás után fekete magköpeny. Egészben, vagy őrölt formában használjuk a mámoros illatú magköpenyt. Több ázsiai fűszerkeverék alkotórésze. Az íze valóban friss borsos, a citrom és a menta íz keveredve borzongató, nyelvzsibbasztó érzést generál, ha magában elrágjuk. Gyógyhatása: Segíti az emésztést, vértisztító. Írásos feljegyzések szerint elpusztítja a parazitákat, és megszünteti a hasfájást. Rövid időre megszünteti a fogfájást. Gasztronómiai jelentősége és felhasználása: A receptekben gyakran ajánlják előbb úgy megpirítani, hogy még benne van a fekete fényes mag, aztán szétnyomjuk, és a magot kidobjuk. A kínai konyha egyik jellegzetes fűszerhasználati módja, hogy a szecsuáni borsot sóval együtt száraz serpenyőben átsütik. Ezt kis tálkában teszik az asztalra, és ebbe mártogatják a különböző sült húsokat (csirke, kacsa, disznó). Többnyire a főzés végén teszik az ételbe. Gyömbérrel, és a csillagánizzsal együtt, az erős szecsuáni konyha népszerű fűszere. Amikor sokat eszünk belőle, a szájunk elzsibbad ez a „Ma la”. A szecsuáni bors olaj formájában is használatos «Sichuan pepper oil». Nagyon népszerű ételek a forró olajban készült tészta. Közismert recept a gyömbérrel, szecsuáni borsos olajjal, barna cukorral, rizsecettel, és zöldségekkel készült tészta. Az indonéz konyha megőrölve, csilivel keverve adja a hús és halételekhez. A szecsuáni bors az egyik alapvető fűszere a nepáli, bhutáni, tibeti konyháknak, mivel ezeken a területeken termesztik. Az egyik himalájai jellegzetesség a momo — a hagymával, fokhagymával, és szecsuáni borssal ízesített darált jak hússal töltött félhold alakú tésztás 'táskák'. Japánban a Zanthoxylum sancho megszárított és porrá őrölt leveleit teszik mértékkel a tésztalevesekbe. Az egész és friss leveleket a kinomet, használják a zöldségek, különösen a bambuszrügyek aromatizálására, és a levesekbe. A szecsuáni bors az egyik összetevője a tradicionális kínai ötfűszer keveréknek, és a Shichimi togarashi, a japán hétfűszer keveréknek is. Konténeres növények.
    Talajtípus:
    Közömbös
    Télállóság:
    -20 fokig télálló
    Tápanyagigény:
    Közepesen tápanyagigényes
    Vízigény:
    Közepes vízigény
    Fényigény:
    Félárnyék
  • Musa sikkimensis Red tiger Himalájából származó, sötétbarnán, véletlenszerűen csíkozott levelű banán. Mintázata fiatal korában még nem jellemző! Télálló, a kertbe kiültethető dekoratív fajta. Igényei és teleltetése megegyezik a Japán banánéval (Musa basjoo). Szélvédett helyen a legszebb. Konténeres növények. A fotó illusztráció. Kifejlett növényeket ábrázol.
  • Lagerstroemia indica 'Petite Pink'
    Kifejlett korában 2-3 m magasságot elérő növény. Elsősorban gyönyörű, selymes fogású virágzata miatt ültetett díszcserje, melyek júliustól- szeptemberig nyílnak. Nedves, üde talajban fejlődik a legszebben. Magas fényigényű, ezért napos helyre ültessük. Lombhullató. Metszéssel alakítható. Virágzó konténeres növények. (2026.08.23.) A fotó illusztráció, színárnyalat eltérés lehetséges.
    Talajtípus: közömbös
    Télállóság: -20°C
    Tápanyagigény: közepes
    Vízigény: közepes
    Fényigény: teljes napfény
  • Trachelospermum jasminoides
    Megkapó látvány és illat egész nyáron.
    Örökzöld, 5-6 méter hosszan kúszó növény. Egész nyáron hozza fantasztikusan illatos (jázmin illatú) hófehér, spirálosan csavart szirmú virágait. Védett déli fekvésbe, esetleg ház közelében jó mikroklímájú helyre ültessük, vagy fagyzugosabb helyen leanderhez hasonlóan teleltessük. Annyit bír, mint a füge. Nyáron öntözést igényel. Sokféleképpen alakítható, futtatható rácsra, pergolára, falra, fára, nevelhető sövényként, stb. Virágzóképes konténeres növények.
    Talajtípus: közömbös
    Télállóság: -15°C
    Tápanyagigény: közepes
    Vízigény: nagy
    Fényigény: teljes napfény
    A fotó illusztráció.
  • Magnolia grandiflora Gallisoniensis Oszloposra nevelt, egyenes törzsű forma. A fotó illusztráció. Életkor: kb 4 év Konténeres növények.
  • Pinus pinea
    Európai Nyugat-Mediterrán vidékein honos fenyő. Az ikermagvas fenyők családjába tartozik. Ma már északi és keleti irányba messzire terjedt. Sokfelé ültetik egzotikus szépségéért, fenyők közötti viszonylag gyors növekedéséért, árnyékoláshoz. Ernyőszerű koronája meghatározza a dél-európai tájak arculatát. Gyakori kísérője a tengerpartoknak is. Egyenes magas törzsén az ágak idősebb korában lapos , ernyőszerű koronát alkotnak. 10-20 cm-es tűi viaszfényűek, sötétzöldek, párosával fejlődnek. Tobozai nagyok, 10-15 cm esek, fényes barnák. Általában nem önporzó. Ha fenyőmagot szeretnénk fogni, akkor legalább 2 növény ültetése ajánlott. Az ősszel érő termések Szeptember-Októberben felnyílnak és a magok kiszóródnak. A magok kemény héja alatt, puha sárgásfehér magbél található. Ez a 'mandula' nagy tápértékű, olajban gazdag csemege. Pesztók alapanyaga.
    Fái nálunk is gond nélkül, szépen áttelelnek. Fiatal korában érdemes kikarózni! Tűzó napra is ültethető.
    Konténeres növények.
    Talajtípus: közömbös
    Télállósá: -20°C
    Tápanyagigény: közepes
    Vízigény: közepes
    Fényigény: teljes napfény
    Minden fotó illusztráció.
  • Rosmarinus officinalis
    Gyógy- és fűszernövény, olaja antioxidánsokat tartalmaz. Kiváló ízű, hazánkban "kifejlesztett", nagyon jó fagytűrésű rozmaring (-20°fok) A jó vízátvezetésű talajokat, napos helyeket kedveli. A kertünknek mediterrán hangulatot ad. Már az ókor óta termesztik. Évente 1x, tavasszal érdemes visszavágni, hogy szép bokros legyen. Végleges magasság és szélesség: kb 1m. Konténerben lévő növények.
    Talajtípus:
    Közömbös
    Télállóság:
    -20 fokig télálló
    Tápanyagigény:
    Közepesen tápanyagigényes
    Vízigény:
    Közepes vízigény
    Fényigény:
    Teljes napfény
  • Lagerstroemia indica Summer red Látványos, hosszan virágzó selyemmirtusz, amely egész nyáron mediterrán hangulatot varázsol a kertjébe. Dús, fodros virágfürtjei élénk színfoltot alkotnak, miközben a növény szép, bokros habitussal fejlődik. Meleg-, nap- és szárazságtűrő, napos, védett helyen érzi igazán jól magát, és megfelelő körülmények között rendkívül gazdag virágzással hálálja meg a gondoskodást. A selyemmirtusz különlegessége továbbá az őszi lombszíneződés és az idősebb növények dekoratív, hámló kérge is. Igazi mediterrán különlegesség azoknak, akik egész nyáron virágzó, különleges dísznövényt keresnek. Fény: a bőséges virágzáshoz teljes napot igényel – legalább napi 6–8 óra közvetlen napsütés ideális. Földtípus: közömbös Vízigény: közepes Tápanyagigény: közepes Télállóság: -18°C, ennél komolyabb hideg esetén tavasszal tőről hajt újra Kb. 1 m magas törzsre oltott, gömbkoronás konténeres növények. A fotó illusztráció.
  • Lagerstroemia indica Black Diamond ‘Purely Purple’

    Különleges, szinte fekete lombú selyemmirtusz élénk, mélylila virágokkal. A Black Diamond sorozat egyik leglátványosabb fajtája, amely egész vegetációs időszakban megőrzi rendkívül sötét, bordó-feketés lombszínét. A sötét lombozat fölött nyáron nagy, tömött, rojtos szirmú, ametiszt- és sötétlila virágzatok jelennek meg. A virágok és a szinte fekete levelek kontrasztja különösen feltűnő. Botanikai neve: Lagerstroemia indica Black Diamond ‘Purely Purple’ Magyar neve: kínai selyemmirtusz Nemesítő: J. Berry Nursery, Texas, USA; a Black Diamond® sorozat tagja. Lomb: lombhullató. A levelek kihajtástól kezdve nagyon sötét bordó, bíboros-feketés árnyalatúak, teljes napsütésben szinte feketének hatnak. A sötét lombszín a teljes vegetációs időszakban megmarad, ősszel pedig még lilásabb, vöröses árnyalatokat is felvehet. Virágzás: általában júliustól szeptemberig, meleg, hosszú ősz esetén akár tovább is tarthat. A virágok az adott év új hajtásain fejlődnek, nagy, tömött bugákban nyílnak. Színük élénk ametiszt-, bíbor- és sötétlila árnyalatú Végső méret: körülbelül 2–2,5 m magas és 1,5–2 m széles, kedvező körülmények között ennél nagyobbra is fejlődhet. Bokros cserjeként, illetve többtörzsű kisfaként is nevelhető Fényigény: teljes napfény. Meleg, napos, lehetőleg szélvédett helyet válasszunk számára. A sötét lombszín és a gazdag virágzás is napos fekvésben lesz a legszebb. Talaj: tápanyagban gazdag, jó vízáteresztő képességű talajt kedvel. A pangó vizet kerülni kell. Jó vízelvezetésű, mérsékelten száraz vagy üde talajban fejlődik a legjobban. Vízigény: közepes. A frissen ültetett növény rendszeres öntözést igényel, különösen az első 1–2 évben. A jól begyökeresedett példány jó szárazságtűrő, de a nyári hőségben és a virágzás időszakában a rendszeres öntözést meghálálja. Télállóság: körülbelül –15 °C, egyes források szerint megfelelően beállt példányoknál –18 °C körüli hideget is elviselhet. Magyarországon ezért meleg, napos, védett fekvésbe ajánlott. A fiatal növények tövét az első években célszerű vastag mulccsal vagy egyéb takarással védeni. Erősebb fagy esetén a föld feletti hajtások visszafagyhatnak, de a növény tavasszal újrahajthat Metszés: kora tavasszal, a kihajtás előtt ajánlott. Az új hajtásokon virágzik, ezért a megfelelően elvégzett tavaszi alakító metszés elősegíti a sűrűbb növekedést és a nagyobb virágzatokat. A túlzott visszacsonkolást érdemes kerülni. Tápanyagigény: tavasszal és a vegetációs időszakban meghálálja a kiegyensúlyozott, lassú feltáródású dísznövénytrágyát. A túlzott nitrogénadagolást kerülni kell, mert az a virágzás rovására fokozhatja a lombnövekedést. Betegségek: a Black Diamond® sorozat fajtái az átlagos selyemmirtuszoknál ellenállóbbak a lisztharmattal szemben, és a ‘Purely Purple’ jó szárazságtűréssel is rendelkezik. Felhasználása: kiváló szoliterként, virágzó cserjeként vagy többtörzsű kisfaként. Különösen látványos modern, mediterrán és egzotikus kertekben. Dézsában is nevelhető, így teraszokon és nagyobb belső udvarokon is különleges dísznövény lehet. Különlegessége: a szinte fekete, fényes lomb és a mély ametiszt-lila virágzat rendkívül ritka és látványos színkombinációt alkot. A növény akkor mutatja meg igazán különleges színeit, ha egész nap elegendő napfényt és nyáron megfelelő vízellátást kap. Konténeres, virágzó növények (2026.08.24.)
  • Lagerstroemia indica ‘Lavender Lace'

    Látványos, sötét lombú selyemmirtusz különleges levendula-lila virágokkal. A Black Diamond® sorozat egyik különlegessége, amelynek fényes, mélybordó–feketés lombja egész nyáron erős kontrasztot alkot a nagy, rojtos szirmú, levendula-lila virágfürtökkel. A virágok az új hajtások végén jelennek meg, és megfelelő körülmények között hosszú hónapokon át díszítenek. Származása: a Lagerstroemia indica Ázsia melegebb vidékein őshonos, a ‘Lavender Lace™’ pedig amerikai nemesítésű fajta. Virágzás: Július-Szeptember. Kedvező, meleg ősz esetén akár tovább is. A virágzás hosszan tartó és rendkívül gazdag, különösen napos fekvésben. Végső méret: általában 2,5–3 m magas és 2–2,5 m széles, de megfelelő körülmények között ennél nagyobbra is fejlődhet. Cserjeként és kisebb faként egyaránt nevelhető. Fényigény: teljes napfény. Legalább napi 6–8 óra közvetlen napfényben fejlődik és virágzik a legszebben; a sötét lombszín is napos helyen lesz a legintenzívebb. Meleg, lehetőleg szélvédett fekvést válasszunk. Talaj: jó vízáteresztő, humuszban és tápanyagban gazdag talajt kedvel. A pangó vizet nem tűri. Enyhén savanyú vagy semleges talajban érzi magát a legjobban. Vízigény: ültetés után rendszeres öntözést igényel, később jól viseli a szárazabb időszakokat is. Tartós nyári szárazságban a bőséges virágzás érdekében érdemes rendszeresen öntözni. Télállóság: a fajta kb. –18 °C-ig télálló, ezért érdemes védett, napos helyre ültetni. A fiatal növények tövét az első években ajánlott vastag mulcsréteggel takarni. Metszés: kora tavasszal ajánlott metszeni. Mivel az új hajtásokon virágzik, a megfelelően végzett tavaszi visszametszés elősegíti a kompakt növekedést és a gazdagabb virágzást. Felhasználása: kiváló szoliterként, virágzó cserjeként, vagy kisebb faként, valamint nagyobb dézsában is nevelhető. Különösen mutatós modern, mediterrán és egzotikus kertekben egész nyáron látványos virágzatával. Különlegessége: a szinte feketébe hajló lomb és a világos levendula-lila virágok kontrasztja miatt az egyik legfeltűnőbb selyemmirtuszfajta. Hő- és szárazságtűrő, ráadásul virágai a méheket és lepkéket is vonzzák. Konténeres növények. A fotó illusztráció, árnyalatnyi eltérés lehetséges.
  • Lagerstroemia indica 'Dynamite' Nyár közepétől kezdve kb 2 hónapig virágzik. Az egyéb színváltozatok eltérő időben virágoznak. Teljes napfényre, jó vízgazdálkodású talajba ültessük. Évente 1x metsszük vissza, mivel mindig a friss hajtások végén alakul ki a dekoratív virágzat. Konténeres növények. Fagytűrés: -20C° A fotó illusztráció, árnyalatnyi eltérés lehetséges.  
  • Feijoa sellowiana Apollo A guava, Feijoa, Mirtuszdió, vagy Brazil guava Közép-Amerika trópusi területein őshonos, de kultúrába vonása következtében a világ számos országában jelen lévő örökzöld növény. Eredetileg 3,5–10 m közötti magasságot elérő (hazánkban csak 2-4m), terebélyes fa, és mivel fás szára gyakran alacsonyan elágazik, nagyobb bokornak, vagy cserjének is tekinthető. Idősebb korában a kérge vörösesbarna színűvé válik, pikkelyesen hámlik a törzsről. Leveleinek alsó fonákja szürkésfehéren molyhos. Az Apollo fajta önporzó. Gyümölcse tojásformájú, kívül vastagabb sötétzöld héjjal borított. Utóérő gyümölcs. Éretten az íze és az illata is egyedülálló, a héj színe zöld marad. Gazdag C-vitaminban és pektinben. Szép virágai is ehetőek, exclusive éttermek használják elsősorban dekorációs célokra. Jó vízáteresztő, humuszban gazdag közegbe ültessük. Kánikulában locsoljuk. Konténeres növények. Télállóság: -15°C hasonlóan a fügéhez és a gránátalmához. Örökzöld, ezért télen ne takarjuk. Ha esetleg visszafagyna, tőről kihajt újra.
  • Cupressus sempervirens 'Totem'
    Sötétzöld, karcsú, 5-6 méteresre növő fája feltűnően szép. Karcsúbb mint a 'Piramidalis'. Fiatalon gyorsan növő, igen keskeny, oszlopos koronájú, egyenes ágrendszerű, örökzöld fa. Aromás illatú hajtásai felfelé állnak, fényes, szürkésbarna tobozai gömbösek, vagy tojásdadok. Széltől védett napos helyre ültessük. Kiváló szoliternövény. A mediterrán régió legtipikusabb fája. Évi többszöri metszést is igényelhet a szép forma érdekében. Konténeres növények.  
  • Punica granatum Provence Fiatalon termőre forduló, 1,5-2 m magasra növő cserje, vagy bokor. Származási hely: Franciaország Júniustól őszig folyamatosan hozza magas díszértékű élénk-narancs színű szimpla virágait. Nagy, 7-10 cm átmérőjű finom vörös magvú termései Októberben érnek. Konténeres, bokros növények. Télállóság: védett, napos helyen -15°C Vízigény: közepes Tápanyagigény: közepes Talajtípus: közömbös, meszes
  • Lagerstroemia indica 'Summer red'

    Látványos, hosszan virágzó selyemmirtusz, amely egész nyáron mediterrán hangulatot varázsol a kertjébe. Dús, fodros virágfürtjei élénk színfoltot alkotnak, miközben a növény szép, bokros habitussal fejlődik. Meleg-, nap- és szárazságtűrő, napos, védett helyen érzi igazán jól magát, és megfelelő körülmények között rendkívül gazdag virágzással hálálja meg a gondoskodást. A selyemmirtusz különlegessége továbbá az őszi lombszíneződés és az idősebb növények dekoratív, hámló kérge is. Igazi mediterrán különlegesség azoknak, akik egész nyáron virágzó, különleges dísznövényt keresnek. Fény: a bőséges virágzáshoz teljes napot igényel – legalább napi 6–8 óra közvetlen napsütés ideális. Földtípus: közömbös Vízigény: közepes Tápanyagigény: közepes Télállóság: -18°C, ennél komolyabb hideg esetén tavasszal tőről hajt újra Virágzó konténeres növények.
  • Lagerstroemia indica 'Dynamite' Nyár közepétől kezdve kb 2 hónapig virágzik. Az egyéb színváltozatok eltérő időben virágoznak. Teljes napfényre, jó vízgazdálkodású talajba ültessük. Évente 1x metsszük vissza, mivel mindig a friss hajtások végén alakul ki a dekoratív virágzat. Konténeres növények. Fagytűrés: -20C° A fotó illusztráció, árnyalatnyi eltérés lehetséges.