/Kiárusítás/utolsó darabok
  • Latin név: Nerium oleander
    Örökzöld bokor, vagy kisebb fa. Magassága 1,8-4 méter. Illatos, több színben pompázó virágait egész nyáron át hozza. Lándzsa alakú, bőrszerű leveleinek hossza 10-20 cm. Észak-Afrikából származik, az egész mediterrán térségben elterjedt. A száraz, meleg éghajlatot kedveli, teljes napos helyen érzi jól magát. Fagyérzékeny, csak mínusz 3-6 fokos hideget visel el. A hazánkban dézsában nevelt növényeket télen hűvös, világos helyre kell vinni a fagyok elől. Un. hidegházi teleltetést kedvel, ez 3-8 C fok körüli hőmérsékletet jelent. Ilyenkor földjét tartsuk csak földnedves állapotban, majdnem szárazon. Mielőtt a teleltető helyiségbe vinnénk a növényeket nyugodtan visszavághatjuk az erősebb ágait. A leander minden része mérgező. Ez csak azt jelenti, hogy hajtását és egyéb részeit nem szabad szájba venni és megenni, tapintásától semmi baj nem történhet. Tavasszal, amikor kikerülnek a növények a teleltetőből ültessük át friss, tápdús földkeverékbe. A kiemelt földlabdát és a gyökerek végeit morzsoljuk, vágjuk le, így nem kell sokkal nagyobb edény számára. Nyáron is csak földnedves állapotot kell fenntartani vigyázzunk, hogy ne öntözzük túl a növényeket. Virágzó konténeres növények.
    Talajtípus:
    Közömbös
    Télállóság:
    0 fokig télálló
    Tápanyagigény:
    Közepesen tápanyagigényes
    Vízigény:
    Nagy vízigény
    Fényigény:
    Teljes napfény
  • Pistacia vera 'Kerman' A legpiacosabb pisztáciát, a bolti termések legtöbbjét a Kerman adja. Porzója a Peter's. Általános leírás: A kifejlett Pisztáciafa lombhullató, száraz körülményeket, homokos talajt jól tűr. Szélvédett helyet, tápanyagban gazdag, jó vízáteresztő talajt kíván. Csak párban terem! Ínycsiklandó + egészséges termését mindenki ismeri natur, pirított-sózott, creme, vagy fagylalt formájában. Konténerers növények. Méhek porozzák, így ültetéskor max 15-20 méter távolságra legyenek a fák. Tápanyagigény: közepes (érett marhatrágya, vagy komposzt szükséges rendszeresen) Fagytűrése: -20ºC Fényigény: teljes napfény Vízigény: kifejlett korában alacsony A fotó illusztráció.
  • Gazania rigens Afrikából származó, könnyen tartható, alacsony bokrú növény. Nagyméretű virágai sokféle árnyalatban elérhetőek, csak napsütésben nyílnak, estére becsukódnak. Hazánkban leginkább egynyáriként tartott, balkonládák, virágágyások, sziklakertek kedvelt színfoltja. Májustól a kora őszi fagyokig hozza rendkívül látványos virágait. Az elszáradt részek levágásával meghosszabbítható a virágzási időszak. Fényigény: teljes napfény Vízigény: átlagos Földtípus: homokos, vagy laza kerti föld Tápanyagigény: magas Maximális magasság: 30cm Konténeres, virágzóképes/virágzó növények.
  • Nagy mennyiségben ültetett, közismert virágzó növény. Használhatjuk szegélyhez, nagy felületet borító, tömeges ültetésnél, vagy cserepesen/ampolnában is. Fontos, hogy lehetőleg langyos, lágy vízzel öntözzük. Nedves, jó vízáteresztő talajt igényelnek, de nem szabad túlöntözni őket. Fényigény: napos/félárnyékos  
  • Gazania rigens Afrikából származó, könnyen tartható, alacsony bokrú növény. Nagyméretű virágai sokféle árnyalatban elérhetőek, csak napsütésben nyílnak, estére becsukódnak. Hazánkban leginkább egynyáriként tartott, balkonládák, virágágyások, sziklakertek kedvelt színfoltja. Májustól a kora őszi fagyokig hozza rendkívül látványos virágait. Az elszáradt részek levágásával meghosszabbítható a virágzási időszak. Fényigény: teljes napfény Vízigény: átlagos Földtípus: homokos, vagy laza kerti föld Tápanyagigény: magas Maximális magasság: 30cm Konténeres, virágzóképes/virágzó növények.
  • Nagy mennyiségben ültetett, közismert virágzó növény. Használhatjuk szegélyhez, nagy felületet borító, tömeges ültetésnél, vagy cserepesen/ampolnában is. Fontos, hogy lehetőleg langyos, lágy vízzel öntözzük. Nedves, jó vízáteresztő talajt igényelnek, de nem szabad túlöntözni őket. Fényigény: napos/félárnyékos A fotó illusztráció.  