/Télálló egzóták
  • Amerikából származó nemesítés. Ez a paw nem önporzó. Bármelyik másik fajta oltvány ültetésével elősegíthetjük a beporzást. Közepes-nagy utánérő gyümölcse Szeptembertől szüretelhető, az átlagtól kevesebb magot tartalmaz, éretten illatos, édes, vaníliasárga gyümölcshúsa enyhén krémes. Sem a héj, sem a magok nem alkalmasak emberi fogyasztásra, a gyümölcs is csak érett állapotban. Télállóság: -23°C Földtípus: közömbös Tápanyagigény: magas Vízigény: magas Fényigény: félárnyékos Konténeres oltványok.
  • Asimina triloba 'Sunflower'
    Az annónafélék családjába tartozó, kisebb termetű lombhullató cserje, vagy fa. Csoportosan fejlődő, ehető, 10-20 cm hosszú termése banánra emlékeztet, héján az érés során fekete foltok jelenhetnek meg, ez nem befolyásolja az ízét. Augusztus közepétől szedhető. Éretten enyhén puhul, jellegzetes, finom illata lesz. Az íze mangós-banános-vaníliás, hogy az egyik legfinomabb trópusi jellegű, tápláló gyümölcs. Sem zölden, keményen, sem megbarnulva, túléretten nem érdemes fogyasztani. Az egyik fotón látható a gyümölcs 3 érési stádiuma. Vékonyan meghámozva fogyasszuk. A héjat és a magokat ne együk meg. Frissen fogyasztható. Szüretelés utáni hosszú tárolásra nem alkalmas. Fiatal korában és kánikulában érdemes gyakrabban öntözni (télen nem kell). Nagyon jó télálló képességű, akár a -30°C -t is kibírja. A természetes beporzás feladatát a különböző rovarfajok végzik (rózsabogár, légy, stb.). Konténeres oltványok.
    Talajtípus: közömbös
    Télállóság: -30°C
    Tápanyagigény: közepes
    Vízigény: nagy
    Fényigény: félárnyék
    Az oltványok általában 4 éves koruktól fordulnak termőre, de meg kell erősödjenek az ágai, hogy elbírják a gyümölcsöket.

    Nézze meg rövid ismertető videónkat az Indián banánról:

    https://www.youtube.com/watch?v=_tLjvKNvbbA&feature=youtu.be
  • Trachycarpus fortunei Ez egy rendkívül mutatós hidegtűrő pálma, amelyet minden mediterrán kertbe jó szívvel ajánlhatok. 5 éves korától már szélvédett, napos helyre kiültethető. Ez a méret már 7 éves. Törzsátmérő: kb 15 cm. Decembertől-Márciusig a szívrügy védelme érdekében a levélnyeleket össze kell kötözni. Kifejlett korában a törzs, a kenderszerű szövet megjelenése után -20°C is elvisel! A kertben széltől védett, napos helyre ültessük. Szereti a tápanyagban gazdag talajt, ezért lehetőleg szerves trágyával trágyázzuk a koronacsurgónál beleforgatva a talajba. A kellőn tápanyaggal ellátott növény 10-15 új levelet is képes hozni évente! Az alsó elszáradt levelek nyelét a törzstől 2-3 ujjnyira vágjuk le. Ha nagyon agyagos-kötött a talaj, ültetés előtt 20-30 cm-es kavicsréteget szórjunk a gödör aljára a csapadékvíz elvezetése végett, ugyanis nem szereti a pangó vizet. A törzse 4-5 m magasra is megnőhet. Jelenleg a legvastagabb törzsátmérője 10-12 cm. A levél átmérője elérheti az 1 métert. Kiültethető konténeres növények. A fotó illusztráció.
    Talajtípus: közömbös
    Télállóság: -20°C
    Tápanyagigény: közepes
    Vízigény: közepes
    Fényigény: teljes napfény
  • Az aranyciprus elegáns megjelenésű, örökzöld dísznövény, amely élénk aranysárga lombjával egész évben különleges színfoltot ad a kertnek. Sűrű, szabályos habitusa miatt önállóan ültetve, sövényként vagy növénycsoportok részeként is mutatós. Napos vagy világos fekvést kedvel, ahol lombja a legszebb aranyszínt mutatja. Jó vízáteresztő, tápanyagban gazdag, humuszos talajban fejlődik a legjobban, a pangó vizet nem kedveli. Mérsékelten szárazságtűrő, beállt növényként kevés gondozást igényel, ezért könnyen beilleszthető modern és mediterrán hangulatú kertekbe egyaránt. Konténeres növények.
  • Cedrus deodora 'Busches electra' Kompakt növekedésű, különleges ezüstös-kék lombszínű örökzöld díszfenyő. Elegáns megjelenésével egész évben látványos dísze a kertnek, kisebb kertekbe és modern parkosításokhoz is kiváló választás.
    • Lomb: ezüstkék tűlevelek
    • Növekedés: lassú–közepes
    • Fényigény: napos fekvés
    • Talajigény: jó vízáteresztő talaj
    • Felhasználás: szoliterként, díszkertekbe, előkertekbe
    Dekoratív, különleges megjelenésű cédrusfajta, amely minimális gondozás mellett is mutatós marad egész évben. Konténeres növények.
  • Olea europea 'Cornicabra' Spanyolországból származó olivafajta. Kiváló minőségű, kifejezetten aromás olajáért nagy mennyiségben termesztik, kiváló fagytűrésű, mínusz 15°C-t is elvisel. Öntermékeny, de az Arbequina fajtával együtt ültetve szebben és többet képes teremni. A gyorsabb növekedésű olíva fajták közé tartozik, hamar nevel mutatós nagy bokrot, vagy kisebb fát. Bármilyen formára nevelhető. Konténeres növények.
  • Acer palmatum ‘Firecracker’ – Japán juhar Lassú növekedésű, csüngő ágrendszerű, finoman szeldelt levelű japán juhar fajta. Lombja tavasszal és nyáron mély bordó-vörös színű, amely ősszel élénk skarlátvörösre vált. Elegáns, ernyőszerű habitusa miatt kiváló szoliter növény kisebb kertekbe és dézsás nevelésre is.
    • Magasság: 2–4 m
    • Szélesség: 2–4 m
    • Lombszín: bordó-vörös, ősszel élénk piros
    • Fényigény: félárnyék, napos hely
    • Talaj: enyhén savanyú, vagy semleges, humuszos, jó vízáteresztő
    • Felhasználás: szoliterként, japán kertekbe, dézsába
    Különlegessége, hogy finom, csipkeszerű lombja a szezon nagy részében intenzív vörös színét megőrzi. Konténeres növények.
  • Acer palmatum Inabaschidare
    • Magyar név: csüngő vörös levelű japán juhar
    • Növekedési forma: szélesen terülő, ernyőszerűen csüngő korona
    • Növekedési erély: lassú növekedésű
    • Végső méret: 2–3 m magas, 3–4,5 m széles
    • Lomb: mélyen szeldelt, csipkeszerű levelek
    • Lombszín tavasszal–nyáron: Sötét bordó, borvörös
    • Őszi lombszín: Élénk skarlátvörös, narancsvörös árnyalatokkal

    Az ‘Inaba Shidare’ egyik legnagyobb előnye, hogy lombja a nyári időszakban is hosszú ideig megőrzi mély vörös színét, míg sok más vörös levelű japán juhar ilyenkor zöldes, vagy bronzos árnyalatot vesz fel. Finoman szeldelt levelei és csüngő ágrendszere elegáns, szoborszerű megjelenést biztosítanak.

    Fényigény

    • Félárnyékos vagy világos fekvést kedvel.
    • A reggeli és esti napfényt jól tűri.
    • Erős délutáni napsütésben a levelek perzselődhetnek.

    Talajigény

    • Humuszban gazdag, jó vízáteresztő talaj.
    • Enyhén savanyú vagy semleges kémhatás ideális.
    • A pangó vizet nem tűri.

    Vízigény

    • Közepes vagy kissé magas.
    • A talaj legyen egyenletesen nyirkos, de ne túl nedves.
    • Hosszabb aszály idején rendszeres öntözést igényel.

    Télállóság

    • USDA 5–8 zónában megbízhatóan télálló.
    • Kb. –20 °C körüli hőmérsékletet is elvisel.
    • Magyarország nagy részén biztonsággal nevelhető.

    Ajánlott:

    • szoliter növényként,
    • japán stílusú kertekbe,
    • tavak, patakok közelébe,
    • előkertekbe,
    • díszedényes nevelésre,
    • kisebb kertek fókuszpontjaként.

    Ápolás

    • Metszése általában nem szükséges.
    • Az elszáradt, vagy sérült ágak eltávolítása javasolt.
    • Tavasszal savanyú talajt kedvelő növények számára készült tápanyaggal támogatható.
    • a gyökérzóna mulcsozása előnyös.
    • érzékeny lehet a levélperzselődésre erős napsütés és szárazság esetén.
    Konténeres növény.
  • Asimina triloba 'Tallahatchie'

    A Tallahatchie egyike annak a hét kiváló pawpaw fajtának, amelyet Neal Peterson növénynemesítő dobott piacra. A Tallahatchie Neal legújabb fajtája. Nehezen beszerezhető fajta. Kiváló ízével, alacsony magvak arányával és nagy hozamával ez a középszezonban érő fajta kötelező darab.

    Erőteljes növekedésű, bőtermő fajta, amely hosszúkás, nagy méretű gyümölcseiről és kiváló desszert minőségéről ismert. Gyümölcshúsa selymesen krémes, kevés magot tartalmaz, íze gazdagon édes, trópusi gyümölcsökre emlékeztető aromával. Az oltott növények gyorsabban fordulnak termőre és kiegyenlített termésminőséget biztosítanak.

    Főbb jellemzők

    • Végső magasság: kb. 3–5 m
    • Érési idő: időjárásfüggő Szeptember közepe – vége
    • Termés: nagy, megnyúlt alakú gyümölcs, átlagosan 200-230 grammos/db, kedvező gyümölcshús/mag aránnyal
    • Húsállag: lágyan krémes, kevés maggal
    • Ízvilág: banános, mangós, kevésbé édes
    • Termőképesség: rendszeresen és bőven terem
    • Fagytűrés: kiváló, akár –25 °C
    • Porzás: nem önporzó, ezért egy másik asimina fajta ültetése ajánlott 10 méteren belül

    Ültetési és gondozási igény

    Félárnyékos hely, vagy árnyékolás ajánlott. Karógyökeres növény, amire érzékeny, ezért ültetéskor a konténerből óvatosan kell kiemelni a földlabdát, hogy az ne essen szét! Ajánlott ültetőgödör méret: legalább 60 x 60 x 60cm, nagyobb lehet, ami megkönnyíti a begyökeresedést. A kivett földhöz keverjünk érett marhatrágyát, vagy komposztot és úgy iszapoljuk vissza. Ugyanarra a szintre süllyesszük a gödörben, ahogy a cserépben volt a növény. Ajánlott törzsmagasság: 80-100cm. A jó vízáteresztő, humuszban gazdag talajban fejlődik a legszebben. Fiatal korban, ültetés után és kánikulában rendszeres öntözést igényel, később szárazságtűrése javul.

    Felhasználás

    Még mindíg ritkaságnak számító különleges gyümölcse alkalmas friss fogyasztásra, desszertekhez, fagylaltokhoz és turmixokhoz egyaránt.

    Konténeres növények.

  • Asimina triloba 'Halvin' Iowa erdőiből származó nemesítés. Az Asimina triloba ‘Halvin’ különleges, korai érésű indián banán fajta, amely kiváló fagytűrésével, bőtermő képességével és kellemesen édes, aromás gyümölcseivel vált népszerűvé. Termései közepes–nagy méretűek, általában 150–250 g tömegűek, ovális alakúak, vékony héjúak. A héj és a mag nem fogyasztható! Húsa krémesen lágy állagú, magaránya alacsony, ízvilága banános, mangós és enyhén vaníliás jegyeket hordoz. Növekedése középerős, kifejlett korában 3–5 méter magas fává fejlődik. Jó alkalmazkodóképességének és kiváló télállóságának köszönhetően akár -25°C körüli hideget is károsodás nélkül elvisel, ezért hazai körülmények között is biztonságosan termeszthető. A napos, vagy félárnyékos fekvést kedveli. Fiatal korban az erős, tűző napsütéstől ajánlott védeni. Legszebben mélyrétegű, humuszban gazdag, jó vízáteresztő képességű talajban fejlődik. A pangó vizes, kötött talajokat nem kedveli, ugyanakkor a rendszeres talajnedvességet meghálálja. Karógyökeres, amire érzékeny! Ültetéskor a földlabdát tartsuk egyben és ugyanarra a szintre süllyesszük, ahogy a cserépben volt. Ajánlott legalább 80 x 80 x 80 cm méretű, fellazított ültetőgödör készítése, komposzt, vagy érett szerves trágya beforgatásával. Fontos a törzs kikarózása gumikötözővel, ami UV-álló és nem vág a fába. Ajánlott törzsmagasság: 80-100cm. Amíg ezt a magasságot meg nem nőtte, oldalelágazást nem célszerű meghagyni. Ültetéskor ajánlott nagyobb, fellazított ültetőgödör kialakítása, komposzt vagy érett szerves anyag hozzáadásával. Az első években rendszeres öntözést igényel. A megfelelő terméskötődés érdekében másik asimina fajta közeli ültetése javasolt a keresztbeporzás biztosítására. Az oltványok 4 éves koruktól fordulnak termőre. Érési ideje általában Szeptember eleje–közepe, így a korábbi érésű fajták közé tartozik. Gyümölcsei friss fogyasztásra, desszertekhez, krémekhez és feldolgozásra egyaránt kiválóak. Konténeres növények.
  • Asimina triloba Prolific

    Korai-középkorai érésű, bőtermő Indián banán fajta, nagy méretű, krémesen lágy húsú gyümölcsökkel. Íze édes, trópusi gyümölcsökre emlékeztető, banános–vaníliás-mangós aromával. Az oltványok 4 éves koruktól termőre fordulnak és megbízhatóbb termésminőséget adnak, mint a magoncok.

    Főbb jellemzők

    • Végső magasság: kb. 3–5 m, évente 1x alakító metszést igényel
    • Érési idő: időjárásfüggően Augusztus vége-Szeptember
    • Termés: nagy, zöldessárga héjú, éretten puha húsú gyümölcs
    • Ízvilág: banán-mangó-vanília
    • Termőképesség: bőtermő
    • Fagytűrés: kiváló, akár –25 °C körüli hideget is elviselhet
    • Porzás: nem önporzó, ezért bármelyik másik asimina fajta ültetése ajánlott 10 méteren belül

    Ültetési és gondozási igény

    Félárnyékos hely, vagy árnyékolás ajánlott. Karógyökeres növény, amire érzékeny, ezért ültetéskor a konténerből óvatosan kell kiemelni a földlabdát, hogy az ne essen szét! Ajánlott ültetőgödör méret: legalább 60 x 60 x 60cm, nagyobb lehet, ami megkönnyíti a begyökeresedést. A kivett földhöz keverjünk érett marhatrágyát, vagy komposztot és úgy iszapoljuk vissza. Ugyanarra a szintre süllyesszük a gödörben, ahogy a cserépben volt a növény. Ajánlott törzsmagasság: 80-100cm. A jó vízáteresztő, humuszban gazdag talajban fejlődik a legszebben. Fiatal korban, ültetés után és kánikulában rendszeres öntözést igényel, később szárazságtűrése javul.

    Felhasználás

    Még mindíg ritkaságnak számító különleges gyümölcse alkalmas friss fogyasztásra, desszertekhez, fagylaltokhoz és turmixokhoz egyaránt.

  • Taxodium distichum
    A Taxodium a ciprusfélék családjába tartozó, rendkívül árvíz-toleráns tűlevelű. Rokonságban áll a Glyptostrobus pensilis és a Cryptomeria japonica fajtákkal. Eredeti élőhelye Észak-Amerika déli részén található. Átlagos magassága 30-40 méter, törzsátmérője 2-3 m (kivételesen 11 méter). Tűhöz hasonló levelei 0,5-2 cm hosszúak, két sorban állók. Termése 2-3,5 cm átmérőjű, gömb alakú, 10-25 részből áll. Mindegyik részben 1-2 mag található. Fáját különösen megbecsülik, mivel rothadás-ellenálló. Magyarországon Hévízen és Vácrátóton szép állományai találhatók. Gyökere különleges. Mocsaras, nedves talajokon a szétterülő gyökérzet néha 1 m magasságig is térdszerűen kiemelkedik a talajból (légzőgyökér). Puha, lapos tűlevelei a levelekkel együtt lehulló rövidhajtásokon fésűsen helyezkednek el. Lombja ősszel érdekes barnásvörösre színeződik. Virágai: egyivarúak, egylakiak. A nővirágok zöldek, a hímvirágok sárgák, aprók. Nagyon korán, január végén, februárban virágzanak. Kertben ennek megfelelő ökológiában érzi jól magát. Mészben szegény talajon jó kerti viszonyok között is kielégítően fejlődik. Konténeres növények.
    Talajtípus: savas (tőzeges)
    Télállóság: -20°C
    Tápanyagigény: közepes
    Vízigény: nagy
    Fényigény: teljes napfény/félárnyék
  • Punica granatum Termőképes, sokéves, törzses-koronás, konténeres növény. Terjedelme és súlya miatt csak személyes elvitellel vásárolható meg. Minden fotó illusztráció.
  • Olasz kertek varázslatos virágú dísze. Kifejlett korában 2-3 m elérő növény. Elsősorban a virágzata miatt ültetett díszcserje. Dekoratív virágai júliustól-szeptemberig nyílnak. Magas fényigényű növény, ezért napos kertrészletet igényel. Szárazabb és hidegebb területen is megél. Lombhullató. Törzses fának kialakítva a legszebb. Sokféle színváltozata kapható. Saját készítésű videónk a YouTube-on: https://youtu.be/2DGM8b0YOZw