/Évelők
  • Nerium oleander
    Örökzöld bokor, vagy kisebb fa. Magassága 1,8-4 méter. Illatos, több színben pompázó virágait egész nyáron át hozza. Lándzsa alakú, bőrszerű leveleinek hossza 10-20 cm. Észak-Afrikából származik, az egész mediterrán térségben elterjedt. A száraz, meleg éghajlatot kedveli, teljes napos helyen érzi jól magát. Fagyérzékeny, csak mínusz 3-6°C hideget visel el. A hazánkban dézsában nevelt növényeket télen hűvös, világos helyre kell vinni a fagyok elől. Un. hidegházi teleltetést kedvel, ez 3-8 C fok körüli hőmérsékletet jelent. Ilyenkor földjét tartsuk csak földnedves állapotban, majdnem szárazon. Mielőtt a teleltető helyiségbe vinnénk a növényeket nyugodtan visszavághatjuk az erősebb ágait. A leander minden része mérgező. Ez csak azt jelenti, hogy hajtását és egyéb részeit nem szabad szájba venni és megenni, tapintásától semmi baj nem történhet. Tavasszal, amikor kikerülnek a növények a teleltetőből ültessük át friss, tápdús földkeverékbe. A kiemelt földlabdát és a gyökerek végeit morzsoljuk, vágjuk le, így nem kell sokkal nagyobb edény számára. Nyáron is csak földnedves állapotot kell fenntartani vigyázzunk, hogy ne öntözzük túl a növényeket. Konténeres növények.
    Talajtípus: közömbös
    Télállóság: 0°C (szélvédett, védett helyre kiültethető és fátyolfólia borítással áttelel melegebb microklímájú helyeken)
    Tápanyagigény: közepes
    Vízigény: nagy
    Fényigény: sok napfény
  • Latin név: Nerium oleander
    Különlegesen szép pasztell sötétrózsaszínes árnyalatú leander.
    Örökzöld bokor, vagy kisebb fa. Magassága 1,8-4 méter. Enyhén illatos virágait egész nyáron át hozza. Lándzsa alakú, bőrszerű leveleinek hossza 10-20 cm. Észak-Afrikából származik, az egész mediterrán térségben elterjedt. A száraz, meleg éghajlatot kedveli, teljes napos helyen érzi jól magát. Fagyérzékeny, csak -3-6° C  hideget visel el! A hazánkban dézsában nevelt növényeket télen hűvös, világos helyre kell vinni a fagyok elől. Un. hidegházi teleltetést kedvel, ez 3-8 C fok körüli hőmérsékletet jelent. Ilyenkor földjét tartsuk csak földnedves állapotban, majdnem szárazon. Mielőtt a teleltető helyiségbe vinnénk a növényeket nyugodtan visszavághatjuk az erősebb ágait. A leander minden része mérgező!  Ez csak azt jelenti, hogy hajtását és egyéb részeit nem szabad szájba venni és megenni, tapintásától semmi baj nem történhet. Tavasszal, amikor kikerülnek a növények a teleltetőből ültessük át friss, tápdús földkeverékbe. A kiemelt földlabdát és a gyökerek végeit morzsoljuk, vágjuk le, így nem kell sokkal nagyobb edény számára. Nyáron is csak földnedves állapotot kell fenntartani vigyázzunk, hogy ne öntözzük túl a növényeket. Konténeres növények. A fotó illusztráció.
    Talajtípus:
    Közömbös
    Télállóság:
    0°C
    Tápanyagigény:
    Közepes
    Vízigény:
    Nagy
    Fényigény:
    Teljes napfény
  • Származási hely: Mexikó Télállóság: -12°C A törzs csak idővel alakul ki a növény idősebb korában. Tűző napra ültethető, szárazságtűrő, szívós növény. Szoliterként igen dekoratív. Konténeres növények.
  • Salvia coccinea 'Royal bumble'
    Származási hely: USA Dk-i része, Florida
    Nyár közepétől hosszú hónapokig, egészen a fagyokig (Decemberben is, ha plussz fokok vannak) folyamatosan és rendkívül dúsan virágzik. Kifejletten 50/70 cm magas, illatos levelű, bokrosodó, mutatós évelő cserje. Virág színe: élénk skarlátpiros. Szárazságtűrő, de ekkor a növekedése leáll, érdemes a földjét kissé nyirkosan tartani. A bokrosodást, dúsulást elősegíthetjük a növény visszavágásával. Az elhalt virágok eltávolításával még hosszabb a virágzási idő. A többi zsályafajhoz képest kevésbé fagytűrő. Tavasszal tőről hajt újra, vagy fátyolfóliával takarni is lehet. Növénytársításokkal csoportokba ültetve a legszebb. Konténeres növények.
    Talajtípus:
    Közömbös
    Télállóság:
    -15 fokig télálló
    Tápanyagigény:
    Közepesen tápanyagigényes
    Vízigény:
    Közepes vízigény
    Fényigény:
    Félárnyék
  • Amelanchier lamarckii Kifejlett magasság: 2-3 m (lehet bokros, vagy törzses-koronás fa, ami metszéssel kialakítható) Virágzás: Április-Május Szüret: egész Júniusban szakaszosan érik Lombhullató, önporzó cserje. Könnyen szedhető, finom, édeskés gyümölcse ellenére sok helyen csak dísznövényként ültetik. Lombja őszre dekoratív narancs, bordó és sárga színekben pompázik. Napos és félárnyékos helyre is ültethető. Kedveli a nedvesebb közeget. "Ehető" gyümölcsadó sövénynek is alkalmas. Termése borsó nagyságú, az áfonyához hasonló, magas tápértékű, édes, hetekig folyamatosan érő, észrevétlen magvú, könnyen szüretelhető. Őszre a lombozata varázslatos színekben játszik. Általánosságban egy könnyen tartható, szinte gondozás- és problémamentes növény. Télállósága kb -25°C Fényigény: teljes napfény/félárnyék Tápanyagigény: közepes Vízigény: átlagos Konténeres növények.
  • Származási hely: Észak-Amerika Pangó vizet nem kedveli. A télen leszáradt szármaradványokat csak tavasszal vágjuk vissza. Napos helyre ültessük. Földtípus: közömbös Tápanyagigény: magas Vízigény: átlagos A fotó illusztráció, a színárnyalatok eltérhetnek.
  • Buddleja davidii 'Ile de France' 

    Az egyik legrégebbi, Kínából és Japánból származó, sötétlila, illatos, 15-20cm hosszú virágú nyári orgona fajta. Metszés nélküli várható terjedelem: 250cm szélesség x 250cm magasság. Napos helyet kedvel. Részben lombhullató. Fagytűrés: -20°C Konténeres növények.
  • Arbutus unedo Lassú növekedésű, 1,5-2 m magas örökzöld cserje. Fényes sötétzöld levelekkel, sűrű lombjával, fahéj színű kérgével díszít. Kicsi, csengettyű alakú fehéres-rózsaszín virágai októbertől decemberig díszlenek. Szép narancs-piros színű, 2-3 cm átmérőjű érdekesen "tüskés" termése a virágzással egy időben érik. Gazdag C-vitaminban és polifenolokban. Kínai epernek is nevezik. Hazánkban csak védett helyre érdemes ültetni, vagy dézsában tartva fagymentes helyen átteleltetni. Jó vízáteresztő képességű savas, vagy enyhén meszes talajba ajánlott. Télállóság: - 15°C Konténeres, bokros növények.
  • Cortaderia selloana compacta Virágszárai magasak, virágzata hosszú, selymesen fehér. Télálló, fagytűrő, évelő növény. A fotó illusztráció, árnyalatnyi eltérés lehetséges. Konténeres növények.
  • CARYA ILLINOINENSIS 'Pawnee'
    Részben öntermékeny, igen produktív északi pekándió fajta, mely rövid tenyészidővel és jó télálló képességgel bír. Porzópár ajánlott a megfelelő mennyiségű és minőségű terméshozamhoz. Lista a galériában megtekinthető. Külön terméklapon rendelhetők. Konténeres oltványok.
    Talajtípus:
    Közömbös
    Télállóság:
    -30 fokig télálló
    Tápanyagigény:
    Kifejezetten tápanyagigényes
    Vízigény:
    Nagy vízigény
    Fényigény:
    Teljes napfény
  • Rosmarinus protratus
    Gyógy- és fűszernövény, olaja antioxidánsokat tartalmaz. Kiváló ízű, hazánkban "kifejlesztett", nagyon jó fagytűrésű rozmaring (-20fokC) A jó vízátvezetésű talajokat, napos helyeket kedveli. A kertünknek mediterrán hangulatot ad. Már az ókor óta termesztik. Évente 1x, tavasszal érdemes visszavágni, hogy szép bokros legyen. Végleges magasság és szélesség: kb 1m. Konténerben lévő növények.
    Talajtípus:
    Közömbös
    Télállóság:
    -20 fokig télálló
    Tápanyagigény:
    Közepesen tápanyagigényes
    Vízigény:
    Közepes vízigény
    Fényigény:
    Teljes napfény
  • Gombabetegségekkel szemben ellenálló népszerű csemegeszőlő fajta. Esetleg moly és kabóca ellen szükséges csak védekezni. (Interneten találni további információkat) Nagy fürtjeinek átlagos tömege 200 g, bogyója sötétkék, bőlevű, fűszeres zamatú. Augusztus végétől szüretelhető. Ajánlott metszési mód: hosszúcsap. Olyan mélyre ültessük, ahogy a cserépben volt. Konténeres növények.    
  • Latin név: Pleioblastus fortunei ’Variegata
    Bokros növekedésű, 1 méternél magasabbra nem növő bambuszfajta. Szoliternek is alkalmas. Levelei 8-10 cm hosszúak, szép zöld és sárga árnyalatokkal hosszanti csíkosak. Az új szárrészek lilás árnyalatúak. Konténeres növények.
    Talajtípus:
    Közömbös
    Télállóság:
    -20 fokig télálló
    Tápanyagigény:
    Közepesen tápanyagigényes
    Vízigény:
    Közepes vízigény
    Fényigény:
    Teljes napfény