/Kiárusítás/utolsó darabok
  • Trachycarpus fortunei
    Magyarországon már a hetvenes években ültették az első példányokat. A legnagyobb ilyen egy kínai kenderpálma (Trachycarpus fortunei), ami a budapesti Kertészeti Egyetem budai (Gellért-hegyi) arborétumában, a K-épület főbejárata melletti beszögellésben látható, több kisebb társával együtt. Láthatunk még szép példányokat egyebek közt a budapesti Füvészkertben, a budapesti Állat- és Növénykert pálmaháza mögött, a pécsi JPTE botanikus kertjében, és néhány magángyűjteményben. A pálmák hazai sikeres nevelésével kapcsolatban érdemes minden mikroklimatikus előnyt kihasználni. Ilyen szempontból hazánkban mindent figyelembe véve a legfontosabbak a jó vízáteresztésű talaj, szélvédett hely, déli-délnyugati napsütötte homlokzat elé ültetés, a növény fejlettsége (minél nagyobb), délnyugati domb- ill. hegyoldal legfeljebb 300 méterig, védett, városi klíma, az ország délnyugati területei ill. egyéb megbízható ún. szőlőklímák (vagy ahol a füge jól telel) Kiültetés után néhány évig érdemes védelmet biztosítani, amíg a gyökérzóna eléri az optimális méretet, illetve alkalmazkodik a növény az új körülményekhez. 2-3, egyes fajoknál 5-6 éves téli védelem után attól kell csak megóvni a legtöbb pálmát, hogy a téli csapadék ne folyhasson be a központi, ún. szívrügyhöz, mert akkor kifagyhat, illetve enyhébb időjárás esetén a gombák végezhetnek vele. Ez könnyen megoldható úgy, hogy egyszerűen a leveleket szorosan összekötözzük. Kifejlett, idősebb példányoknál a szövetek annyira megerősödnek és olyan szorosan állnak az előtörőben lévő levelek, hogy a csapadék ott már nem tud behatolni, tehát ezt a védelmet is el lehet hagyni. Magvetési tanács: a magokat 2-3 napig áztatni kell vízben ezt követően kell elültetni kb. 1 cm mélyre. Nyirkosan tartva és meleg helyen a csírázás 1 hónap és akár 6-7 hónap közötti időtartam alatt következik be. Ültetés 1-2 cm mélyen ültessük és tartsuk a földet nedvesen. Csírázási idő: 2-3 hónap.
    Csírázási hőfok: 22-25C
    Talajtípus:
    Közömbös
    Télállóság:
    -20 fokig télálló
    Tápanyagigény:
    Közepesen tápanyagigényes
    Vízigény:
    Közepes vízigény
    Fényigény:
    Félárnyék
  • Dioscorea Gyors növekedésű kúszónövény, melynek több száz fajtája ismeretes. A batátához hasonlóan ízletes gumókat fejleszt, bár a héja sokkal vastagabb és durvább tapintású, formája eltérő. Legjobb tulajdonsága, hogy minimális törődéssel is sokat tud teremni. A gyökereknek az egész termőidőszak során meleg hőmérsékletekre van szükségük, a kertészkedőknek pedig egy védett, meleg, napos helyre a Jamsz számára, ugyanis csak 16°C felett érdemes kiültetni a kertbe. A jamsz enyhén savas talajban érzi jól magát, 5,5 és 6,5 pH között. A tápanyagban gazdag, jó vízelvezetésű talaj a legideálisabb számára, de túl sűrű talajban nem képes megfelelően fejlődni (akár a répafélék). 1,5m x 30cm térállás ajánlott, hogy legyen helye szaporodni. Az ágyás mellett szükséges lehet támra a kapaszkodó növény számára. Ültetése után többször, később ritkábban locsoljuk. Érdemes a talajt takarni, hogy a nedvesség megmaradjon. Ültethetünk mellé védőnövényeket is: koriander, bazsalikom, oregánó, bársonyvirág, cékla, kukorica, retek, borsó, paradicsom, paprika is jó. A Boriskafű segít távol tartani az ormányosbogarakat, a kapor pedig ragadozó darazsakat vonz magához, amelyek pusztítják az esetleges levéltetveket, atkákat. A jamsz körül rendszeresen gyomláljuk ki a nemkívánatos növényeket. Ősszel, a levelek sárgulása után több héttel kezdjük csak felszedni a gumókat. Tároláshoz nem szabad megmosni. Származási hely: Afrika és Ázsia Ültetése: tavasszal Mérete: borsónyi A fotó illusztráció. Konténeres növények.
  • Konténeres növények. Jótékony hatásáról ITT olvashat.
  • Prunus laurocerasus

    Nyírható, formázható örökzöld cserje, mely egész évben fényes, keskeny, hosszúkás leveleivel díszít. Virágzás: Május Virágzat: fehér bugás Talaj iránt egyáltalán nem igényes, épp úgy fejlődik a homokos talajokon, mint a kötött fekete földben. Növekedési erélye közepes. Fényigény: félárnyék Vízigény: közepes (közvetlenül a beültetés után hetekig aktívabban locsoljunk!) Fagyállóság: teljes mértékben télálló Tápanyagigény: közepes, évente szükséges érett marhatrágya/komposzt Konténeres növények.
  • Cupressocyparis leylandii
    Leylandi ciprus kétfajta növény kereszteződéséből (Cupressus macrocarpa és Chamaecyparis nootkatensis) jött létre. 1800-as években került Angliába. Széles kúp alakú gyors növekedésű, ellenálló fa. Angliában elsősorban sövények létesítésére használják. A kiültetett növények gyorsan nőnek és teljesen télállóak. Teljes napon érzi magát le gjobban, de tolerálja a félárnyékos fekvést is. A leyland ciprus bármilyen talajban jól fejlődik, bírja a szárazságot, de a nedvesebb talajokat meghálálja a még gyorsabb növekedéssel. 65-90 cm-t is nőhet évente. Nyírás nélkül 20 éves korában magassága 15 méter, szélessége 4,5 méter, - szabályos kúp alakú koronát nevel. Legnagyobb magassága maximum 30 méter. Levelei mélyzöld színűek.Jól tűri a rendszeres visszametsést, ezért még alacsonyabb sövényként is nevelhető. Sövényként ültetve tőtávolsága 70-120 cm. Nyírását kora tavasszal márciusban végezzük. A növényeken semmiféle kártevő, vagy kórokozó károsítását nem észlelték eddig. Konténeres növények. (2023.04.20-án frissen átültetve szerves tápanyaggal kevert minőségi ültetőközegbe.) Talajtípus:
    Közömbös
    Télállóság:
    -30 fokig télálló
    Tápanyagigény:
    Közepesen tápanyagigényes
    Vízigény:
    Közepes vízigény
    Fényigény:
    Teljes napfény
    A fotó illusztráció.
  • Trachycarpus fortunei Ez egy rendkívül mutatós hidegtűrő pálma, amelyet minden mediterrán kertbe jó szívvel ajánlhatok. Kifejlett korában -20 fokot is elvisel! A kertben széltől védett, napos helyre ültessük. Szereti a tápanyagban gazdag talajt, ezért rendszeresen trágyázzuk. Ültetés előtt 20-30 cm-es kavicsréteget szórjunk a gödör aljára a csapadékvíz elvezetése végett, ugyanis nem szereti a pangó vizet. A törzse 12m magasra is megnőhet. A levél átmérője elérheti az 1 métert. Télen a levélnyeleknél fogva kötözzük össze, hogy a téli csapadék ne kerüljön a levélnyelek közé. Április végén nézzük meg, nem került-e sok csapadék a hajtáskezdemények közé és ha igen, tisztítsuk ki, mert ez rothadást okozhat és akadályozza az új levelek megjelenését. Egyéb takarás nem szükséges, ha csak a növény nincs kitéve szélsőséges viszonyoknak. A gyökérzóna megvédésére 15-30 cm vastag fenyőkéreg takarást alkalmazhatunk. Konténeres növények.
    Talajtípus:
    Közömbös
    Télállóság:
    -20 fokig télálló
    Tápanyagigény:
    Közepesen tápanyagigényes
    Vízigény:
    Közepes vízigény
    Fényigény:
    Teljes napfény
  • Photinia fraseri 'Red Robin'

    Tavasszal és ősszel hozza gyönyörűen fénylő vörös hajtásait. Metszéssel jól alakítható. Akár sövénynek, akár törzses-koronás fácskának, szoliternek is kiválóan alkalmas. Napfényes helyen pompázik a legszebben. Talajra nem igényes. Szélvédett helyre ültessük. Fagytűrés: a levélzet sérül -15°C alatt. K30 konténeres növény.  
  • Camellia sasanqua
    Viszonylag lassan növő, 2-3 méter magasságot elérő, örökzöld cserje. Tojásdad alakú, fényes zöld leveleinek széle fűrészes. Ősztől, egész télen át bőségesen hozza csodás virágait. Védett, félárnyékos helyre ültessük. Semleges, vagy enyhén savanyú, tápdús talajban fejlődik szépen, nyáron öntözést igényel. Fenyőfélékkel előnyösen társítható, mivel a lehulló fenyőtűk savanyítják a talajt. Fiatal korától kezdve már virágzóképes! Metszhető, formázható. Konténeres növények.
    Talajtípus:
    Közömbös
    Télállóság:
    -20 fokig télálló
    Tápanyagigény:
    Közepesen tápanyagigényes
    Vízigény:
    Közepes vízigény
    Fényigény:
    Félárnyék
  • Illatos virágaival hónapokon át magához vonzza a pillangókat. Télálló konténeres növények.
  • Latin név: Sasaella glabra albostriata
    1 -méterre növő, dekoratív megjelenésű fehér-zöld csíkos levelű bambusz. Kíválóan alkalmas kerti tavak, vagy örökzöld szegélyek beültetésére. Konténeres növények.
    Talajtípus:
    Közömbös
    Télállóság:
    -20 fokig télálló
    Tápanyagigény:
    Kifejezetten tápanyagigényes
    Vízigény:
    Nagy vízigény
    Fényigény:
    Teljes napfény
  • Latin név: Nerium oleander
    Örökzöld bokor, vagy kisebb fa. Magassága 1,8-4 méter. Illatos, több színben pompázó virágait egész nyáron át hozza. Lándzsa alakú, bőrszerű leveleinek hossza 10-20 cm. Észak-Afrikából származik, az egész mediterrán térségben elterjedt. A száraz, meleg éghajlatot kedveli, teljes napos helyen érzi jól magát. Fagyérzékeny, csak mínusz 3-6 fokos hideget visel el. A hazánkban dézsában nevelt növényeket télen hűvös, világos helyre kell vinni a fagyok elől. Un. hidegházi teleltetést kedvel, ez 3-8 C fok körüli hőmérsékletet jelent. Ilyenkor földjét tartsuk csak földnedves állapotban, majdnem szárazon. Mielőtt a teleltető helyiségbe vinnénk a növényeket nyugodtan visszavághatjuk az erősebb ágait. A leander minden része mérgező. Ez csak azt jelenti, hogy hajtását és egyéb részeit nem szabad szájba venni és megenni, tapintásától semmi baj nem történhet. Tavasszal, amikor kikerülnek a növények a teleltetőből ültessük át friss, tápdús földkeverékbe. A kiemelt földlabdát és a gyökerek végeit morzsoljuk, vágjuk le, így nem kell sokkal nagyobb edény számára. Nyáron is csak földnedves állapotot kell fenntartani vigyázzunk, hogy ne öntözzük túl a növényeket. Virágzó konténeres növények.
    Talajtípus:
    Közömbös
    Télállóság:
    0 fokig télálló
    Tápanyagigény:
    Közepesen tápanyagigényes
    Vízigény:
    Nagy vízigény
    Fényigény:
    Teljes napfény
  • Pittosporum tobira Az örökzöld Kínai enyvesmag hazánkban konténeres növényként tartható, bár eredeti élőhelyén, Délkelet-Ázsiában akár a 4 méteres magasságot is eléri. Levélzetét ovális alakú, sötétzöld színű, fényes felületű, bőrnemű levelek alkotják. A dús levélzet fölött tavasz végétől nyílnak fehér, később krém-sárga árnyalatúvá váló illatos virágai. Metszéssel változatos formákra alakítható. Félárnyékos helyen, jó vízáteresztő, semleges vagy enyhén savas, tápanyagban gazdag talajba ültetve fejlődik a legszebben. Télen hűvös, világos helyen teleltessük. Konténeres növények. Télállóság: - 10°C Tápanyagigény tavasztól-őszig: magas Félárnyékos/árnyékos helyre Vízigény: átlagos
  • Konténeres növények.
  • Közepesen gyors növekedésű örökzöld. Kedveli a napos helyet. Fagytűrés: -20°C Konténeres növények.
  • Vaccinium 'Pink limonade' Kifejletten magasbokrú, különlegesen ízletes és dekoratív, rózsaszín termésű áfonyafajta. Teljes érettségében hamvas sötétrózsaszín bogyói a kéktől eltérő, nagyon finom aromájúak. Ősszel a lombja is szépen megszínesedik. Tápanyagban gazdag, savanyú talajban fejlődik megfelelően. Konténeres növények.
  • Albizia julibrissin Közepes méretű, gyors növekedésű szívós, szétterülő, lapos koronájú, nyáron virágzó lombhullató fa. Júniustól szeptemberig több hullámban nyílik sokporzós lilásrózsaszín porzószálaktól borzas, illatos, díszes virágai. Védett, napos, meleg helyet kedvel, mérsékelten száraz talajt igényel (bármilyen talajon megél), jó szárazságtűrő. Méltán népszerű igénytelensége és virágzásakor megkapó látványa miatt. Egész évben ültethető tavasztól-őszig, legkésőbb Szeptember közepéig ajánlott. Konténeres növények. Télállóság: -20°C (ezt kb 4-5 éves korára éri el) Fényigény: teljes napfény Vízigény: a levelek esti záródása miatt az átlagosnál kevesebb Tápanyagigény: átlagos
  • Erős növekedésű, bőtermő fajta. Szülők: Guzal Kara x SV 12375 Sem téli, sem tavaszi fagyok nem károsítják. Fürtjei mutatósak, sötétkék színűek, lédúsak. A szemek oválisak, erősen kötődnek. Ajánlatos virágzás előtt, és bogyókötődés után permetezni, mert apró bogyós állapotban a lisztharmat megtámadhatja (ez a többi szőlőfajtára is igaz). Ha túl sok fürtöt hagyunk, nehezebben érik be. Érési idő: egyike a legkésőbbi fajtáknak, Október 20 körül. Ha a fagy nem támad, akár novemberig a tőkén tartható. Vastag héjának köszönhetően fél kilós fürtjei hosszan eltárolhatóak. Rezisztens, ellenálló fajta. Fagytűrés: -23ºC Talajtípus: közömbös, de tápanyagban gazdag. Konténeres oltványok.
  • Gombabetegségekkel szemben ellenálló népszerű csemegeszőlő fajta. Esetleg moly és kabóca ellen szükséges csak védekezni. (Interneten találni további információkat) Nagy fürtjeinek átlagos tömege 200 g, bogyója sötétkék, bőlevű, fűszeres zamatú. Augusztus végétől szüretelhető. Ajánlott metszési mód: hosszúcsap. Olyan mélyre ültessük, ahogy a cserépben volt. Konténeres növények.    
  • Még viszonylag ismeretlen, bár jó adottságokkal rendelkező, hazai nemesítésű csemegeszőlő fajta. Tőkéje erősen növő, sűrű vesszőzetű. Korai (Augusztus első felében érő), bőtermő.(12-14 t/ha). Fürtje nagyméretű, (átlagtömege 340 g), vállas, kissé tömött, bogyói oválisak, sötétkékek, vékony héjúak. Jól szállítható és hosszú ideig eltartható. Bioszőlő-termesztésre is alkalmas, mert peronoszpórával szemben ellenálló. Hosszúcsapos metszése szükséges. Konténeres növények.  
  • Buddleja davidii 'Ile de France' 

    Az egyik legrégebbi, Kínából és Japánból származó, sötétlila, illatos, 15-20cm hosszú virágú nyári orgona fajta. Metszés nélküli várható terjedelem: 250cm szélesség x 250cm magasság. Napos helyet kedvel. Részben lombhullató. Fagytűrés: -20°C Konténeres növények.
  • Származási hely: Észak-Amerika Rendkívül szép és nagy 20/30cm ∅ romantikus rózsaszín virágai sokkal hosszabb ideig virágoznak, mint a Mocsári hibiscus alapfajok, vagyis Július végétől a fagyokig díszítenek, illetve száraik vastagabbak és ellenállóbbak, erősebbek. Pangó vizet nem kedvel. A télen leszáradt szármaradványokat Áprilisban vágjuk vissza. Napos helyre ültessük. Konténeres növények. Földtípus: közömbös Tápanyagigény: magas Vízigény: átlagos
  • Paulownia tomentosa Rendkívül gyors növekedésű, általában egyenes törzsű, nagy területen árnyékot adó fa, melyet tüzelőanyag termeléshez is ültetnek. Konténeres növények. Általános részletes ismertető:
  • Sötét, szinte fekete leveleivel és koratavasszal megjelenő korallrózsaszín különleges virágaival látványos kontrasztot alkot. Konténeres virágzó (03.20-án) növények.
  • Aronia melanocarpa Kifejlett magasság: 1,5-2m, szélesség: 1-1.5m Virágzás: nyáron Augusztustól fürtökben gazdagon terem. A közelmúlt egészségtudatos táplálkozása újra felfedezte. Rendkívüli gyógyhatásainak széles spektruma az egyik fotón olvasható. Termései nagy mennyiségű antioxidánst tartalmaznak, ezért érdemes rendszeresen fogyasztani. Fanyar íze miatt más édes gyümölcsökkel érdemes fogyasztani, vagy fagyasztással sokkal kellemesebb ízvilágú lesz. Leggyakrabban a levét használják, de alkalmas ételszínezéknek, tea, lekvár, bor alapanyagnak is. Könnyen tartható, sokat termő, szárazság- és fagytűrő növény. Ősszel levelei látványos színekben pompáznak. Tövismentes, önporzó növény. Konténeres növények.
  • Asimina triloba
    Az annónafélék családjába tartozó, kisebb termetű lombhullató cserje, vagy fa. Csoportosan fejlődő, ehető, 5-15 cm hosszú termése banánra emlékeztet, héján az érés során sötétebb foltok jelenhetnek meg, de akkor már nem a legjobb elfogyasztani. Augusztus közepétől szedhető. Éretten enyhén puha, jellegzetes finom illatú. Az íze egyszerre a mangóra/banánra/vaníliára emlékeztető, az egyik legfinomabb trópusi jellegű, nagyon tápláló gyümölcs. Frissen fogyasztható, de hűtve akár 3 hétig is eltartható. Semleges vagy enyhén savanyú, jó vízáteresztő képességű talajra van szüksége. Nagyon jó télálló képességű, akár a -30 fokot is kibírja. Magoncok, melyek kb 8-10 évesen fordulnak termőre, tapasztalataink szerint nem lesznek önporzóak (12 éves fánk alapján). A gyümölcsök minősége, mérete és mennyisége messze elmaradhat az oltványokétól. Ezért inkább alanynak ajánljuk. Konténeres növények.
    Talajtípus:
    Közömbös
    Télállóság:
    -30 fokig télálló
    Tápanyagigény:
    Közepesen tápanyagigényes
    Vízigény:
    Nagy vízigény
    Fényigény:
    Félárnyék
  • Callistemon laevis
    A kefevirág, könnyen tartható dézsás növény, bírja a száraz levegőt és a tűző napot.
    A leanderhez hasonló tartást igényel.
    Télen tartsuk 7-8°C körül, igen kevés vízzel, nyáron szoktatás után a szabadban bőséges locsolással.
    Savanyú földet szeret pH 5.5-6.5. Bokros, virágzóképes, konténerben lévő növények.
    Metszéssel bokros és törzses-koronás fácska is nevelhető belőle.
    A fotó illusztráció.
    Talajtípus:
    Savas (tőzeges)
    Télállóság:
    -10 fokig télálló
    Tápanyagigény:
    Közepesen tápanyagigényes
    Vízigény:
    Magas vízigény
    Fényigény:
    Teljes napfény
  • Yucca rostrata
    Az Agavaceae családjába tartozik, ez a fajta örökzöld, gyönyörű növény. Amitől ez a Yucca igazán különleges, az a leveleinek a színe és lombozatának dússága. Az elhalt, száraz levelei, szoknyaként borítják a magányos törzset, míg a többi levele teljesen elkülönülve egymástól minden irányba áll.  Magja egy legömbölyített háromszöghöz hasonló, tompa fekete színű, lapos, 4-6 mm szélességű. Kítűnően alkalmazható cserepes növénynek. Díszítő értéke az év egész részében mutatóssá teszi, így közkedvelt növény minden kertben. Növekedése lassúnak mondható. Jól tűri a szárazságot és a hideget is. idősebb korában, védett helyre ültetve, -15 fok is kibír. Konténeres növények. A fotók illusztrációk.
    Talajtípus:
    Közömbös
    Télállóság:
    -15 fokig télálló
    Tápanyagigény:
    Közepesen tápanyagigényes
    Vízigény:
    Kis vízigény
    Fényigény:
    Teljes napfény
  • Latin név: Nerium oleander
    Általánosságban a leanderről: örökzöld bokor, vagy kisebb fa. Magassága 1,8-4 méter. Illatos több színben pompázó virágait egész nyáron át hozza. Lándzsa alakú, bőrszerű leveleinek hossza 10-20 cm. Észak-Afrikából származik, az egész mediterrán térségben elterjedt. A száraz, meleg éghajlatot kedveli, teljes napos helyen érzi jól magát. Fagyérzékeny, csak mínusz 3-6 fokos hideget visel el. A hazánkban dézsában nevelt növényeket télen hűvös, világos helyre kell vinni a fagyok elől. Un. hidegházi teleltetést kedvel, ez 3-8 C fok körüli hőmérsékletet jelent. Ilyenkor földjét tartsuk csak földnedves állapotban, majdnem szárazon. Mielőtt a teleltető helyiségbe vinnénk a növényeket nyugodtan visszavághatjuk az erősebb ágait. A leander minden része mérgező. Ez csak azt jelenti, hogy hajtását és egyéb részeit nem szabad szájba venni és megenni, tapintásától semmi baj nem történhet. Tavasszal, amikor kikerülnek a növények a teleltetőből ültessük át friss, tápdús földkeverékbe. A kiemelt földlabdát és a gyökerek végeit morzsoljuk, vágjuk le, így nem kell sokkal nagyobb edény számára. Nyáron is csak földnedves állapotot kell fenntartani vigyázzunk, hogy ne öntözzük túl a növényeket. Konténeres növények.  
  • Latin név: Nerium oleander
    Különlegesen szép pasztell sötétrózsaszínes árnyalatú leander.
    Örökzöld bokor, vagy kisebb fa. Magassága 1,8-4 méter. Enyhén illatos virágait egész nyáron át hozza. Lándzsa alakú, bőrszerű leveleinek hossza 10-20 cm. Észak-Afrikából származik, az egész mediterrán térségben elterjedt. A száraz, meleg éghajlatot kedveli, teljes napos helyen érzi jól magát. Fagyérzékeny, csak -3-6° C  hideget visel el! A hazánkban dézsában nevelt növényeket télen hűvös, világos helyre kell vinni a fagyok elől. Un. hidegházi teleltetést kedvel, ez 3-8 C fok körüli hőmérsékletet jelent. Ilyenkor földjét tartsuk csak földnedves állapotban, majdnem szárazon. Mielőtt a teleltető helyiségbe vinnénk a növényeket nyugodtan visszavághatjuk az erősebb ágait. A leander minden része mérgező!  Ez csak azt jelenti, hogy hajtását és egyéb részeit nem szabad szájba venni és megenni, tapintásától semmi baj nem történhet. Tavasszal, amikor kikerülnek a növények a teleltetőből ültessük át friss, tápdús földkeverékbe. A kiemelt földlabdát és a gyökerek végeit morzsoljuk, vágjuk le, így nem kell sokkal nagyobb edény számára. Nyáron is csak földnedves állapotot kell fenntartani vigyázzunk, hogy ne öntözzük túl a növényeket. Konténeres növények. A fotó illusztráció.
    Talajtípus:
    Közömbös
    Télállóság:
    0°C
    Tápanyagigény:
    Közepes
    Vízigény:
    Nagy
    Fényigény:
    Teljes napfény
  • Azalea japonica Johanna Távol-Kelet párás erdőségeiből származó örökzöld növény. Időjárástól függően Április közepétől-végétől hozza elbűvölő virágait. Csak pH 3-4 -es savas kémhatású földben él meg! Szélvédett, nyirkos, párás helyet kedves, pld tűlevelű fenyők alatt ideális. Különlegessége: igen kistermetű fajta és lombja őszre megszínesedik. Konténeres növények. Fényigény: félárnyék Vízigény: magas Talajtípus: savanyú Fagytűrés: -25C fok
  • Azalea japonica Blaauw's pink Távol-Kelet párás erdőségeiből származó örökzöld növény. Időjárástól függően Április közepétől-végétől hozza elbűvölő virágait. Csak pH 3-4 -es savas kémhatású földben él meg! Szélvédett, nyirkos, párás helyet kedves, pld tűlevelű fenyők alatt ideális. Különlegessége: igen kistermetű fajta és lombja őszre megszínesedik. Konténeres növények. Fényigény: félárnyék Vízigény: magas Talajtípus: savanyú Fagytűrés: -25C fok