/Egzotikus vetőmagok és szezonális gyümölcsök
  • Trachycarpus fortunei
    Magyarországon már a hetvenes években ültették az első példányokat. A legnagyobb ilyen egy kínai kenderpálma (Trachycarpus fortunei), ami a budapesti Kertészeti Egyetem budai (Gellért-hegyi) arborétumában, a K-épület főbejárata melletti beszögellésben látható, több kisebb társával együtt. Láthatunk még szép példányokat egyebek közt a budapesti Füvészkertben, a budapesti Állat- és Növénykert pálmaháza mögött, a pécsi JPTE botanikus kertjében, és néhány magángyűjteményben. A pálmák hazai sikeres nevelésével kapcsolatban érdemes minden mikroklimatikus előnyt kihasználni. Ilyen szempontból hazánkban mindent figyelembe véve a legfontosabbak a jó vízáteresztésű talaj, szélvédett hely, déli-délnyugati napsütötte homlokzat elé ültetés, a növény fejlettsége (minél nagyobb), délnyugati domb- ill. hegyoldal legfeljebb 300 méterig, védett, városi klíma, az ország délnyugati területei ill. egyéb megbízható ún. szőlőklímák (vagy ahol a füge jól telel) Kiültetés után néhány évig érdemes védelmet biztosítani, amíg a gyökérzóna eléri az optimális méretet, illetve alkalmazkodik a növény az új körülményekhez. 2-3, egyes fajoknál 5-6 éves téli védelem után attól kell csak megóvni a legtöbb pálmát, hogy a téli csapadék ne folyhasson be a központi, ún. szívrügyhöz, mert akkor kifagyhat, illetve enyhébb időjárás esetén a gombák végezhetnek vele. Ez könnyen megoldható úgy, hogy egyszerűen a leveleket szorosan összekötözzük. Kifejlett, idősebb példányoknál a szövetek annyira megerősödnek és olyan szorosan állnak az előtörőben lévő levelek, hogy a csapadék ott már nem tud behatolni, tehát ezt a védelmet is el lehet hagyni. Magvetési tanács: a magokat 2-3 napig áztatni kell vízben ezt követően kell elültetni kb. 1 cm mélyre. Nyirkosan tartva és meleg helyen a csírázás 1 hónap és akár 6-7 hónap közötti időtartam alatt következik be. Ültetés 1-2 cm mélyen ültessük és tartsuk a földet nedvesen. Csírázási idő: 2-3 hónap.
    Csírázási hőfok: 22-25C
    Talajtípus:
    Közömbös
    Télállóság:
    -20 fokig télálló
    Tápanyagigény:
    Közepesen tápanyagigényes
    Vízigény:
    Közepes vízigény
    Fényigény:
    Félárnyék
  • Opuntia-ficus indica Közönséges fügekaktusznak is nevezik. Származási hely: Mexikó, bár egész Amerikában elterjedt a sivatagoktól a nedves talajokig. Könnyen nevelhető. Növekedése viszonylag gyors, termése ehető (kizárólag hámozva! vigyázni kell a tüskékre!). A megfelelő tartási hőmérséklet télen 5°C fok felett Nyáron 30°C fok körül kell legyen. Májustól-Szeptemberig érdemes tápanyagutánpótlásról gondoskodni (érett marha/lótrágya, komposzt). 2-3 évente ültessük át kaktuszföldbe. A megrendelhető csomag 5db idei, friss magot tartalmaz.